Kedvenc receptek

Szabolcsi töltött káposzta:

Hozzávalók:

  • 1 nagyobb fej édeskáposzta
  • 1/2 kg darált hús
  • előfőzött rizs
  • 2 fej hagyma
  • bors
  • pirospaprika
  • paradicsomlé (kb. 1 liter)

Elkészítés:

Egy nagyobb fazékba vizet teszek forrni. Az édes káposztát a torzsája mentén bevágom rézsútosan, a közepébe egy húsvillát szúrok, és beleteszem a forró vízbe. Ahogy fő a káposzta a vágás mentén válnak le a levelek, ezeket kiveszem a vízből. A húsvilla abban segít, hogy könnyebben tudd ezt a műveletet megoldani. Közben kevés olajon üvegesre pirítom a rizst, majd két evőkanál ételízesítővel megszórom, és annyi vizet öntök rá, hogy elfedje, kb. 10 percig még főzöm, míg beszívja a vizet magába. A két hagymát apróra vágom, majd megfonnyasztom, és jó sok pirospaprikát (erőset) szórok rá, de nem a tűzön, mert megkeseredik. Ezután a darált hússal a hagymát, rizst összekeverem, ízesítem sóval, borssal, pirospaprikával ízlés szerint – ki milyen erősen szereti. Önteni kell hozzá annyi paradicsomlevet (legjobb az üveges paradicsomlé, de akinek házi van, azt használja), amennyit a massza felvesz. A megmaradt káposztalevelekből apróra vágva még két-három maréknyit beleszórhatunk a töltelékbe. Aztán el lehet kezdeni a leveleket megtölteni! A leveleken lévő vastagabb részt le kell vágni egy késsel, és ha nagyobb a levél, inkább kettévágva kell tölteni. A torzsát és megmaradt leveleket a fazék aljára teszem, rápakolom szépen sorban a töltött káposztát. A fazekat felöntöm félig vízzel, félig paradicsomlével, (aki paradicsomosabban szereti, tehet bele több paradicsomlét). Amikor az utolsó sor káposzta is bekerült a fazékba, rákerült a paradicsomos-vizes lé, egy meleget bíró tányért szoktam a tetejére rakni, egy kicsit megnyomom a káposztákat, és úgy rá a fedőt. (Ezt nem tudom, miért kell, de anyu mindig így csinálta :) ) Körülbelül másfél-két órát kell főzni, de közben kóstolással is lehet ellenőrizni, hogy hol járunk.

Megjegyzés:

Nagyon finom étel, hidegen és melegen is ehető, és minél többet melegítjük, annál finomabb!! Tejföllel, friss kenyérrel kínáljuk. Bár a tejföl nem mindig jön be, az ízvilága a paradicsomtól édes, de nagyon finom!

A receptet Berki Orsolya küldte. Köszönjük!

 

 

Bableves füstölt hússal:

Hozzávalók:

  • 50 dkg füstölt hús
  • 25 dkg szárazbab (én fagyasztottat használok)
  • 1 kis fej vöröshagyma
  • 40 dkg burgonya
  • 1 fej fokhagyma
  • 3 evőkanál étolaj
  • 2 evőkanál liszt
  • 3 dl tej
  • bors
  • 3-4 babérlevél
  • 2 evőkanál fűszerpaprika
  • 2 evőkanál cukor
  • 2 evőkanál ecet

Elkészítés:

A füstölt húst megmosom, a babérlevéllel, a borssal és fél fej tisztított és zúzott fokhagymával felteszem főni. Amikor félig puha már, beleteszem a babot. Őrölt borssal fűszerezem.

Meghámozom a burgonyát, kockára összevágom, és amikor a bab már majdnem puha, azt is beleteszem a megtisztított vöröshagymával együtt (egészben). Amikor a burgonya is megfőtt, elkészítem a rántást az étolajból, a lisztből, a maradék fokhagymából és a fűszerpaprikából. A rántást a tejjel engedem fel, majd a levesbe teszem, folyamatosan keverve, hogy ne legyen csomós. Összeforralom, és a cukrot és az ecetet is beleteszem. Ha kell, utána sózok.

Jó étvágyat!

Megjegyzés:

Intenzíven kell érezni a cukor és az ecet ízét. A férjem elég nehéz eset a kaját illetően, de ez a kedvenc levese. Igaz, szinte ez az egyetlen leves, amit megeszik.

A receptet Sziszka72 küldte. Köszönjük!

 

 

Gulyásleves:

Hozzávalók 4 személyre:

Elkészítés:

A húst megmossuk, 2×2 cm-es kockákra vágjuk. A hagymát megtisztítjuk, megmossuk, és felaprózzuk. A zöldpaprikát és a paradicsomot leöblítjük, a zöldpaprikát kicsumázzuk és felkarikázzuk, a paradicsomot meghámozzuk, és vékony csíkokra szeljük.
Az olajat felforrósítjuk, megfonnyasztjuk benne a hagymát, majd lehúzzuk a tűzről, megszórjuk a pirospaprikával, rádobjuk a húst, és erős tűzön, folyamatosan kevergetve néhány percig pirítjuk. Hozzáadjuk a zöldpaprikát, a paradicsomot, egy kevés sót, és fedő alatt, mérsékelt tűzön, saját levében csaknem puhára pároljuk (kb. 1 óra). Közben meghámozzuk a répaféléket és a burgonyát, a répaféléket karikákra, a burgonyát apró kockákra vágjuk, majd valamennyit a húshoz adjuk, és annyi vízzel eresztjük fel, amennyi levest akarunk készíteni (kb. 1,2 liter). A köménymaggal fűszerezzük, és fedő alatt, mérsékelt tűzön az egészet vajpuhára főzzük. Végül ízlés szerint utána sózzuk, és (frissen) őrölt borssal illatosítjuk. Tetejét hegyes zöldpaprika-karikákkal díszíthetjük, külön tányérkán pedig csípős cseresznyepaprikát kínálhatunk hozzá.

Megjegyzés:

Munka: kb. 30 perc
Fogyasztható: kb. 2 óra múlva
1 adag: 388 kcal

Lajos Mari receptje a Kiskegyed Konyhájában jelent meg.

 

 

Lencsefőzelék:

Hozzávalók:

Elkészítés:

20 dkg lencsét kiválogatunk, beáztatunk, leszűrjük. Kb. 1 liter vízben feltesszük főni. Hozzáteszünk 1 fej lilahagymát, 3 gerezd kipréselt fokhagymát, 1 evőkanál mustármagot, 1 evőkanál mustárt, néhány babérlevelet és egy fél citromot héjastul. Ha puhára főtt a lencse, kidobjuk belőle a hagymát és a citromot. Ekkor sózzuk, 1 evőkanál mézzel ízesíthetjük. Hagyjuk a lábosban másnapig, mert még tovább dagad, és nem marad több leve.

Megjegyzés:

A receptet Kriszta1 küldte. Köszönjük!

 

Kapcsolat

Kállósemjén, Kossuth út 87, 4324

info[kukac]zoldfaetterem.hu

0620 428-23-90

Nyitvatartás:
H-P: 8:00 - 20:00
Sz-V: 8:00 - 20:00
HÁZHOZSZÁLLÍTÁS
Kállósemjén, Nagykálló, Nyírtelek, Nyírjes, Oros, Nagyszállás, Nyíregyháza, Nyírszőlő, Sóstóhegy, Pócspetri, Máriapócs, Kisléta, Nyírbogát, Nyírbátor, Ófehértó, Besenyőd, Levelek, Magy, Vaja, Hodász, Kántorjánosi, Fábiánháza, Tiborszállás, Nagyecsed, Mérk, Vállaj, Nyírgyulaj, Mátészalka, Őr, Jármi, Papos, Nyírderzs